Kristálytiszta tavak, észbontóan zöld rét és hófödte hegycsúcsok. A tiroli tájról mindig Orsi jut eszembe. Közösségi oldalán, rendszeresen oszt meg képeket az éppen ködös, vagy napsütötte osztrák tájról és én mindig irigykedve nézem, hogy ami másnak egy csodás hosszú hétvége képei, az neki kilátás az ablakból.

A Facebook oldalnak hála ismertem meg őt. Éppen ruhákat kerestem Lizának és ő pont Hanna kislányáét árulta. Ez a kereslet-kínálat indított el közöttünk egy beszélgetést. Azóta már sokkal többet tudunk egymásról és mikor belevágtam új blogom készítésébe, nem is volt kérdés számomra, majd őt is kifaggatom. Még nem találkoztunk személyesen de közel érzem őt a szívemhez. Hasonlóan gondolkozunk dolgokról, értékrendünk is megegyezik, jó humorral megáldott, vidám csaj. Krisztusi korba lépve már egy nyomozói múltat is magáénak tudhat. Izgalmas és érdekes munkáját, egyenruhájával együtt ‘letette’, majd Tirol tartomány felé vette az irányt. Férjével és kislányával élnek most a képeslapokat is meghazudtoló hegyek tövében.

Kriszti: Nem hiányzik a múltad?

Orsi: De igen, sokszor eszembe jut. Ezt a szakmát és életérzést, soha nem tudod csak úgy “levedleni”. Ez egy külön kis világ, egy család.

K: Mégis valahogy leküzdötted és elindultatok külföldre.

O: Igen, jöttünk. Imádtuk a hivatásunkat. Férjem is egyenruhás volt de ő hivatásos katona. Az évek során egyre csökkent a fizetésünk, viszont a munkánkban leginkább pszichikailag egyre nagyobb volt a teher. Édesanyám már régóta Ausztriában élt, mindig mondta, hogy jöjjünk ki, sokkal jobb lesz. 2011 karácsonyán látogatóban voltunk ismét anyuéknál, 2012. januárjában beadtuk mindketten a leszerelési kérelmünket.

K: Gondolom ez nem volt lélekben ilyen egyszerű.

O: Hát nem. A rendőr vérem bennem maradt. Egy volt főnökasszonyom mondta, mikor eljöttem. “Mehetsz bárhová, a véred mindig kék maradt!” És ez így van.

K: Milyen volt a munkád, tudnál róla kicsit mesélni?

O: A reptéren is dolgoztam mint rendőr, utána lettem nyomozó. A reptéri munkánál megismertem a sok nációt, más emberek viselkedési szokásai érdekes összképet alkottak. A részeg orosz vízilabda válogatott, amikor tört-zúzott, a pasi, aki eláztatta az érkező szintet mert a tűzjelzőre azt hitte ajtónyitó, a sok utas, aki nem érti miért nem viheti magával a szalonnázó kést. A napfelkelte az éppen felszállni készülő repülőgép mögött. Sokszor ültem ki reggel az irodám ablakába és néztem a tájat. Szerettem. Érdekes munka volt. :)

K: Azt elhiszem! Micsoda sztorik. Ezután pedig a nyomozás… mint a filmekben, olyan volt?

O: Szentendrén dolgoztam. Sokszor idős emberek csak azért jöttek be "panaszt" tenni mert egyedül voltak és csak valakivel beszélni akartak. Nem könnyű szakma. Napi szinten foglalkoztam bűnözőkkel. Betörés, drog, lopás, zaklatás és amit az évek alatt soha, de soha nem tudtam megszokni, az a halál. Főleg amikor gyerekről van szó. Most, hogy már én is anya vagyok még nehezebb visszagondolni ezekre.

K: Nem is akarlak többet erről faggatni, tudom csak nagy vonalakban beszélhetsz róla. De egy valami nagyon érdekel. Itt nem tudtad volna folytatni ezt a szakmát?

O: Sajnos nem. Ha meglenne az állampolgárságom, akkor gond nélkül lehetne de mire azt megszerzem már ‘kiöregszem’ a rendőr szakmából.

K: Most hol dolgozol?

O: Mielőtt várandós lettem hotelekben és éttermekben dolgoztam fizettető pincérként, illetve barkeeper-ként. A vendéglátás nem állt tőlem messze, mivel anno suli mellett sokat dolgoztam így. Kezdetnek jó volt ez a munka, mondjuk úgy gyorsan lehetett pénzt keresni vele és szerencsére elég szép borravalókat kaptam mindig. Most, hogy itt a kislányunk és nincs aki vigyázzon rá vagy elhozza a bölcsiből, oviból, a vendéglátás már nem megoldható. Így valami mást szeretnék csinálni, leginkább irodai munkát. Egyelőre úgy tűnik sikerülni is fog ez az álmom.

K: Szurkolok, hogy sikerüljön! Akkor gondolom jól beszéled a nyelvet, tanulsz valamit?

O: 3 éves korom óta tanultam mindig is németet, anyanyelvi szinten beszélek és B1/B2 szinten angolul. Jelenleg nem tanulok, de ha nem sikerül azonnal elhelyezkednem mire a lányunk bölcsibe kerül, akkor a munkaügyi központon keresztül szeretnék tanulni.

K: Akkor most otthon vagy a kislányoddal? Hogy telik egy napod?

O: Monoton. :)  Na jó, most, hogy gyesen vagyok tényleg monoton, kb. ugyanaz minden napunk. Ébredés, reggeli, játék, alvás aztán ebéd és séta, bevásárlás. Míg dolgoztam is elég sűrű volt a nap, átlag heti 6 napot dolgoztam 12-14-16 órákat. Szeretem a pörgést, nem vagyok egy otthonülő típus. „Sajnos” a férjem elég sokat dolgozik, így általában csak este találkozunk, de a hétvégéi 99%-ban szabadok. Akkor megyünk kirándulni és a hétvége így a miénk, hármunké.

K: Az nagyon szuper, hogy a hétvégéket együtt tudjátok tölteni! Sokszor látok is a Facebookon oldaladon kirándulós képeket. Látszik, hogy jól érzitek itt kint magatokat. 

O: Így van, nagyon jól érezzük magunkat. Az emberek kedvesek, eddig mindenhol azonnal befogadtak minket, sok osztrák barátunk lett. De szerintem ez nagyban függ a mi hozzáállásunktól is. A boltban, orvosnál, de szinte mindenhol nagyon mosolygósak, segítőkészek az emberek. Mi is sokkal nyugodtabbak vagyunk, hogy bár nem vagyunk gazdagok, nem „jut” így sem luxus dolgokra, de a mindennapi életünk könnyebbé vált. Így, hogy én gyesen vagyok sem jelent gondot az albérletet kifizetni, 2 autót tartunk fent és jut mindig valami kikapcsolódásra. Ezt otthon nem tudtuk volna megtenni. Az orvosi ellátás, a hivatalok, minden egyszerűbb szinte mint Magyarországon.

K: Mondtad, hogy férjed sokat dolgozik. Hogy sikerült a beilleszkedés? Nem egy helyről hallom, hogy szeretik a magyarokat, mert rendesen dolgoznak, de azért van panasz is... Nálatok ez hogy ment?

O: Férjem B és C jogosítvánnyal rendelkezett régóta. Hozzá megszerezte az E (nehézpót) jogosítványt illetve az ADR (veszélyes áru szállítás) engedélyt is. Először Bécsben kezdett egy lízingcégnél, aztán átjöttünk Tirolba. A lízingcég révén sok vállalathoz került sofőrként, mindenhol kedvelték és kérték, hogy őt küldjék. Végül az utolsó cég ahol volt, felajánlotta, felveszik fixen, mert nagyon elégedettek vele. Ő az egyedüli magyar a cégnél, nagyon megbecsülik. Úgy vélem, ha valaki bizonyít és keményen dolgozik, akkor elfogadják és megbecsülik az osztrákok.

K: Akkor ezek szerint változtatott rajtatok a külföldi lét. Mit tanultál belőle?

O: Nyugodtabb lettem, megfontoltabb. Egy új életet ismertem meg. És ami a legfontosabb, hogy érzem azt, hogy megbecsülnek és ha dolgozom van előrelépési lehetőségem. A jó munkaerőt megfizetik, illetve tudom élvezni a munkám gyümölcsét, nem a mindennapi megélhetésért gürizek.

K: Ez tényleg így van, én is azt látom, hogy mindenki kiegyensúlyozottabb, ráérős. Na és az osztrák nők is. Te hogy látod őket?

O: Több típusa van szerintem az osztrákoknak. Van aki nyitott és van aki nem fogadja el a külföldieket, legyen az bármilyen szorgalmas, dolgos ember. Szerencsére utóbbival talán ha kétszer sikerült összefutnom. Bár a gazdaságuk jobban működik, de szerintem műveletlenebbek az osztrákok mint a magyarok és túlbonyolítanak mindent, illetve amit egy magyar egyedül meg tud csinálni, ahhoz ők minimum hárman kellenek. A logikai készségük is hagy kívánni valót maga után.

Osztrák nők, hm… sokan háztartásbeliek, amire itt nem jár juttatás, tehát teljesen kiszolgáltatottak a férjeiknek. 10-15- 20 évekig otthon vannak. Mindent a férj intéz. Jó példa az egyik szomszédunk, akit a férje 29 év után itt hagyott, a nő kb. azt sem tudja hol kell egy csekket feladni. Eddig akárhol jártunk nagyon kevés családnál került friss étel az asztalra, legtöbbször készételek. Gyereknevelésben elég szabadok, kb. semmiért nem szólnak a gyerekre, a többsége szemtelen, nem tud viselkedni. Egy része, aki félállásban dolgozik és van egy nagyon kis százalék, aki gyermek után teljes munkaidőbe megy vissza. Én is teljes munkaidőben szeretnék majd dolgozni, kb. ufónak néznek, hogy miért.

K: Szerintem is sok magyar nő ambíciózus, legalábbis a környezetemben és főállásban szeretnének dolgozni gyerek mellett is. Kérdés mennyire egyszerű ez. Szerinted egy osztrák nőnek könnyebb itt helyt állni a munkában, mint otthon?

O: Igen, sokkal. Itt soha nem kellett magyarázkodnom egy munkahelyi interjún, hogy ha nincs gyerekem mikor akarok, ha van vajon hányszor beteg. Van lehetőség részmunkaidőben dolgozni. A munkaügyi központokban külön részleg van a nőknek a szülés, gyes után, hogy könnyebben visszatérjenek a munkába. Tanfolyamokat szerveznek, segítenek újra visszailleszkedni. Vendéglátásban dolgoztam, kis falusi „kocsmában” is, ott azt látom, hogy a legtöbb férfi egyedülálló vagy elvált és visszaköltözött a szülői házba 40-50 éves fejjel. Amolyan anyuci pici fia kategória, a nők sokkal rátermettebbek.

K: Hogy látod magatokat mondjuk 5 év múlva? Mentek? Maradtok?

O: A jövő? Mindenképpen külföld. Terveink szerint Ausztria, de ki tudja. Tény, hogy Magyarországra semmiképp nem akarunk visszatérni. Hiányzik a család- főleg most, hogy itt a kislányunk- ők sem láthatják őt sűrűn, de nekünk már itt a jövőnk, itt az életünk. A kislányunknak is véleményem szerint jobb jövője lesz itt.