Nem mindenki mer bevállalni egy új kezdetet egy másik országban. A családot, barátokat, munkát, megszokott helyeket hátrahagyva, megérkezni és beleszokni az újba. Kialakítani magad körül egy életet, találni egy állást és barátokra lelni. Timi is tartott az ismeretlentől, de ma már könnyed szívvel tekint vissza a múltra és arra a napra, mikor a Hegyalja fesztiválon egy koncerten ugrálva tudta, pár hét múlva már másik országban élnek majd.

Kriszti: Izgalmas időszak lehetett, mikor úgy döntöttetek, hogy Ausztria lesz az új otthonotok. Hogy élted meg ezt?

Timi: Ez a döntés nagyon nem volt egyszerű. Otthon minden ott volt. Család, barátok, munka, suli… Relatíve eléltünk. Nekem ott volt a munka. Először egy reklámajándékos cégnél dolgoztam mint Back Offic-os, telemarketinges meg mindenes. Aztán elkerültem egy hazai autóalkatrész forgalmazó céghez, ahol beszerző lettem. Lali technikus volt egy telefonos cégnél. Ehhez a céghez hozta javíttatni a telefonjait a mostani munkahelye. Megtetszett nekik a munka morálja és kihívták dolgozni. Aztán jöttek a gondolkodással teli napok. Volt neki kilátásban akkor egy másik lehetőség is, és persze ez is. Mérlegelni kellett. Mindent feladni, és egy teljesen új helyen kezdeni, vagy maradni otthon a megszokott dolgokban.  Aztán döntöttünk. Ausztriára esett a választás.

Kriszti: Nagyon megmaradt bennem az a mondatod, hogy ilyen kevés holmival felszálltatok a vonatra és elindultatok egy új kezdet felé. 

Timi: Amikorra kijöttünk otthonról szereztünk egy lakást itt Ennsben. 42 nm. Alig volt benne bútor. Egy kanapén aludtunk, ettünk, pihentünk. Volt benne szekrény, fürdőszobabútor de pl. ágy, asztal, szék nem. Hónapok alatt raktuk rá félre, hogy meglegyen. Igazából, ahogy írtad is. Ennyi cuccal kezdtünk neki az új életnek. Két hátizsák, két bőrönd és a laptop.

Kriszti: Akkor nem a kényszer hozott Benneteket, inkább csak szerettétek volna megtapasztalni, milyen külföldön élni. Így van? 

Timi: Igen, de ez akkor sem volt könnyű. Semmi ismerős. Otthonról lakást találni, az itteni hivatali ügyek. Ezerrel olvastam. Mi? Hogy? Merre? Az idő pedig pörgött. Aztán 2013. július 29-én felültünk a Railjetre és irány Ausztria. Szerintem egész éjszaka sírtam, úgy aggódtam mi lesz. Aztán leszálltunk a vonatról és jött a burok. Komolyan. Hetekig azt éreztük, egy nagy burok közepén sétálgatunk. És végül a mindennapi munka, a mókuskerék lassan kirázott minket belőle.

Kriszti: Hogy érted a burkot? 

Timi: Hogy itt minden olyan más volt. Új környezet, mentalitás. A burok mi voltunk ketten, meg kellett szoknunk mindent. Csak pislogtunk az elején, ezerrel kutakodtunk mit hogy kéne csinálni. Személy szerint teljesen elveszettnek éreztem magam.

Kriszti: Aztán végül belerázódtatok. Hogy ment a nyelv?

Timi: Na igen a nyelv jól ment. Illetve elsőre azt hittem. Egerben a gimnázium után az EKF-en (Eszterházy Károly Egyetem) tanultam, német-történelem szakon. Hét éves korom óta tanulom a németet. Nyilván az általános iskolai német kicsit könnyebb, egyszerűbb. Gimnáziumban már erősen rákapcsoltam és letettem a rigó utcai közép C-t. Aztán persze a főiskolai szakon is rengeteg pluszt kaptam hozzá. A munkám is erről szólt otthon. Viszont, amikor kijöttem, azt éreztem mindent kidobhatok a kukába. Szinte alig értettem őket. Mi Ennsben élünk. Itt Felső-Ausztriában amúgy is egy elég érdekes dialektus van. Volt olyan, hogy azt hittem kb. franciául beszél a főnököm. Meg kellett szokni. Aztán igen, lassan belerázódtam.

Kriszti: A nyelvtudásoddal egyből kaptál munkát?

Timi: Első körben takarítottam. Kellett hirtelen a munka és vállaltam. Igazából szinte a kiköltözés után mehettem is. A pénz kellett. És szerencsére a lakástól kb. 50m re volt a panzió. Kezdeti dolgokhoz, egy kis gyűjtéshez pont jó volt. Illetve csak délelőtt dolgoztam. Így délután mehettem munkát keresni.

Kriszti: És akkor sikerült is találnod.

Timi: A takarítás után egy raktárban dolgoztam, majd megpályáztam egy szállítmányozási cégnél egy állást. A sofőröket kellett koordinálni, nekik fordítani, megbízást adni. Ez igazából nem az én munkaköröm volt. Én mindig is inkább a „papírnő” munkát szerettem. Az adminisztráció jól ment. Így a főnököm áttett erre a munkára. Számlázás, magyar céggel kapcsolattartás, szerződések, biztosítások, raklapok, szóval minden, ami egyáltalán ott beletartozhat egy ilyen munkakörbe. Szerettem. Persze mindenhol van előny és hátrány. De jobb volt innen GYES-re menni például. Azt hiszem ez a fajta munka jó lenne továbbra is. Már csak az idő beosztás miatt. De ki tudja, mi lesz. Most az elsődleges célom, hogy olyan munkát találjak, ami összeegyeztethető a családdal. 

Kriszti: Most akkor első a család, igaz?

Timi: Igen, most itthon vagyok a kisfiammal, de mindenképpen szeretnék visszamenni dolgozni.

Kriszti: Oda ahol a szülés előtt dolgoztál, vagy másfelé keresgélsz, esetleg tanulnál valamit?

Timi: A szülés utáni időbe visszaesett kicsit a németem. Érzem, hogy felejtettem. Sokszor alapvető szavak nem jutnak eszembe. Mostanában (vagyis egy ideje) azon dolgozom, hogy visszahozzam, amit lehet. Nekiálltam újra frissíteni. Plusz a szombati melóba szerencsére sokat kapok a kollégáktól segítséget. Velük gyakorlok. 

Kriszti: Ezek szerint heti 1x dolgozol?

Timi: Igen, GYES mellett dolgozom szombatonként. Geringfügige, igazából részmunka, de én csak szombatonként vagyok. Ez nem a régi munkahelyem, hanem teljesen más. A Primark-ban  vagyok eladó.

Kriszti: És majd a GYES után merre tovább?

Timi: Raktár, kereskedelem. Ezeken gondolkozom. Persze iroda ismét szuper lenne. De nem kergetek egyelőre álmokat. Pályázok, aztán meglátjuk. Igazából tudom, hogy az, hogy németül beszélek, csak alapfeltétele a munkának. Az itt anyanyelv. Látom, hogy igenis komoly elvárások vannak, amit teljesíteni kell. A lényeg az, hogy Mátéra a lehető legtöbb időm maradjon. Így valószínűleg a részmunkaidő marad. A bölcsi adott, viszont időkorlát van. Ebbe kell beszorítani a munkát majd a háztartást is.

Kriszti: Igen, ez nem könnyű helyzet, kívánom, hogy megtaláld az arany középutat. És lelkileg? Mert az ember persze dolgozik, és gyermeket nevel, megvan a napi feladat. De mi van benned, mélyen, legbelül. Eszedbe jut milyen lenne otthon?

Timi: Az otthon nekem mindig az otthon marad. Szeretem a hazám és hiányzik is. Mérhetetlen honvágy szokott rám törni. Legalább hetente kétszer eljátszok a gondolattal, milyen lehetőségek vannak otthon, vagy hogyan tudnánk hazamenni. Aztán mindig helyrepofozom magam. Meg kell szokni Ausztriát. Az embereket, a mentalitásukat. Egyszerűen mindent. Megtettem. Elfogadtam és hozzászoktam. De sose lesz teljes bennem az érzés. Mindig azt mondom a páromnak, hogy öregségünkre haza kell menni.

Kriszti: Érdekes, mert az ember tényleg ilyenkor változik és már igazán "kívülről" tud rálátni a hazájára: Nálad is így van ez?

Timi: Persze, rajtam is sok mindent változtatott, hogy itt élünk. Teljesen más szemszögből nézem az otthoni életet. Az emberek abszolút beletörődnek mindenbe. És szerintem nem csak a pénz miatt. Egyszerűen mi magyarok ilyenek vagyunk. Szenvedünk pl. a munkahelyen de nem váltunk, mert nem merünk. "Minden jó, ahogy van. Ha még rossz is." Viszont szeretem otthon azt, ahogyan a fiatalok élnek. Borzasztó összetartóak és próbálnak szórakozni. Itt, ahogy eddig látom, olyan kis "nyugodt" fiatalok vannak.

Kriszti: Nyugodtabbak? Mire gondolsz?

Kriszti: Tényleg? Érdekes, hogy ezt mondod. Valahogy én meg azt tapasztalom, hogy folyton Lizára meg rám mosolyognak, kérdeznek. Lehet ebben is más egy vidék, vagy a főváros. Ha már a nőknél tartunk, szerinted milyenek az osztrák édesanyák? Könnyebb dolguk van?

Timi: Hasonló. Nem gondolom, hogy hátrányként kellene megélni a dolgokat nőként. Otthon sem. Sokszor egy nő előbb becsavar egy égőt, mint egy férfi. 

Kriszti: Hát van ilyen az biztos. :) És hogy látod? Mik a terveitek? Esetleg egy másik ország? Vagy talán haza?

Timi: A jövőt Mátét mutatja nekünk. Azt kell néznünk neki mi a legjobb. Neki pedig az, ha lehetőséget adunk a fejlődésre. Itt talán menne neki. Az pedig, hogy ő ezzel hogyan él, szerintem az is egy picit a mi iránymutatásainkon alapszik. Nem erőltetem neki Magyarországot, de mindent meg akarunk mutatni Neki. Más ország? Nem hiszem, hogy már újra tudnánk bárhol kezdeni. Hogy Haza? Hmm… majd egyszer…öreg korunkra.