Mindig jó érzés egy baráttal beszélgetni, főleg ha a Balaton két, szomszédos településéről származtok. Ismeritek a Magyar Tenger minden rezdülését, illatát. Vera a tihanyi visszhangnak mondott búcsút egy időre és a Sacher tortáról, síparadicsomokról, Wiener Schnitzelről híres, Ausztriát választotta. Egész nap játszik, énekel, gyerekdalokban és versekben verhetetlen, ő óvónőként találta meg helyét Bécs városában.

Bár tudom a korát, nem tartom fontosnak hogy leírjam. Elmondása szerint örök 21 évesnek érzi magát, és arcát, mosolygós, kék szemét látva, soha nem is néz majd ki többnek. Körülbelül két éve ismerkedtem meg Vele és a férjével. Az egyik ismert útitárs közösség által szervezett Bécs-Veszprém távolságon. Vidámak és jó fejek voltak, sokat dumáltunk és ott elindult egy barátság. Kiderült férjeink nem is dolgoznak olyan messze egymástól és számos találka, focimeccsel egybekötött sörözés lett ismerettségünk egyik alapja. :)  Természete nyugodtságot áraszt. Felszabadultan beszélgetünk, míg a 10 hónapos kisfia Dávid, szinte a fején tornázik. Vera nem zavartatja magát, türelmes, ilyenkor látszik igazán nevelői énje. Vidáman válaszol minden kérdésemre.

Kriszti: Hogy jött Ausztria? 

Vera: Sopronban végeztem az egyetemen, mint német nemzetiségi óvodapedagógus. Magyarországon, a szakmámban csak gyakorlaton voltam, és amikor végeztem az egyetemen sajnos a környékben nem volt üres óvónői hely. Aztán az egyik ismerősöm megkérdezte, hogy nincs-e kedvem Au-Pairnek kijönni Ausztriába egy híres színész családhoz, akik Tirolban élnek, de a munka miatt sokszor vannak Bécsben. Tetszett az ötlet, mivel gyerekekre vigyáznék, megismerném Tirolt, Bécset és az osztrák mentalitást is. Mindez olyan gyorsan történt, hogy pénteken beszéltem velük és hétfőn már a vonaton ültem. Nagyon izgultam (persze a szüleim is). Nagyjából 1 évet voltam a családnál, rengeteg híres emberrel találkoztam ez idő alatt, volt időm elfogadtatni a diplomámat, új barátokra leltem, munka helyet kerestem és albérletet. Ha visszaforgathatnám az időt, ugyanígy tennék.

1. Tirolban babysitterkedés közben

2. Tobias Morettivel :) 

Mióta élsz kint Bécsben?

V: 2011 augusztusában jöttem ki, a férjem pedig 2014 februárjában jött utánam. Most 10 hónapos a kisfiunk és jelenleg Gyes-en vagyok.  

Jól beszéled a nyelvet. Mikor kijöttél, miben volt más az otthon tanultaktól?

V: Igen beszélem. Már gyerekkorom óta németül tanulok, középiskolában megszereztem a középfokú nyelvvizsgát, majd pedig német nemzetiségi óvodapedagógus lettem felsőfokú német nyelvvizsgával. Amikor kijöttem azért volt olyan amit nem értettem meg, mert nem „Hochdeutsch”-ul mondták, hanem vagy osztrák vagy tiroli dialektusban…néha vicces volt :) (Sackerl-Tüte). K: Ismerős. Nálam a schlecht-schlimm kombónál ütközött ez ki. :)

K: Milyen a munkád? Szereted?

V: Szerencsémre egy nagyon jó óvodában kaptam helyet, ahol az óvodavezető maximálisan kiállt az én újító és néha merész terveim mellett. Nagyon tetszik, ahogy ő „vezeti” az óvodát, ezért megfordult a fejemben, hogy az óvodavezetői pálya számomra is egy cél. Nagyon sokat tanultam tőle. Már most kíváncsian várom, hogy majd a Gyes lejártával milyen óvodába kerülök vissza, milyenek lesznek a munkatársak.

K: Miben más egy osztrák óvoda, mint a magyar?

V: Soha semmiben sincs hiány? Itt mindig van színes papír, ceruza, barkács cuccok. Ha valami elfogy és felírjuk, két hét múlva itt van. A vezetőség nem spórol, ha hónap végén marad a kasszában, akkor abból vásárolnak valamit amire még szükség lehet a csoportban. És most egy állami oviról beszélünk. Itt van ilyen, hogy ‘offene arbeit’. Ez annyit jelent, hogy vannak olyan időszakok, mikor a csoportok, ha úgy nézzük feloszlanak. Nincs kis- vagy nagy csoport, hanem minden gyerek abba a csoportba megy, ahhoz az óvónőhöz, aki neki szimpatikus, illetve, amelyik foglalkozás éppen neki tetszik. Ilyenkor a gyerek dönthet mit szeretne csinálni, ez mindig fellelkesíti őket.

K: Milyen a csoportod összetétele? Ha százalékokban kéne megadni. Osztrák illetve más nemzetiségű gyerekek?

V: 70%-a a csoportnak külföldről jött. Szerb, török, orosz, horvát, magyar gyerekek vannak.

K: Hogy viszonyulnak egymáshoz ezek a gyerekek?

V: Jól kijönnek egymással, beszélgetünk arról ki honnan jött, milyen ételeket esznek, milyen fontosabb ünnepek vannak náluk és ezt hogyan ünneplik. Így már fiatalon megismerkednek más kultúrákkal is.

K: Az óvoda mellett, tanulsz még valamit?

V: Jelenleg nem, nemrég fejeztem be egy továbbképzést, amivel Psychomotorische Kinder-Yoga- Trainerin lettem. Ezt a tudást mindenképpen a jövőben szeretném hasznosítani.

K: Hogy érzed magad Bécsben? Változtatott rajtad valamit a külföldi lét?

V: Nagyon jól, persze zavar az egyre több bevándorló, de igazából én is az vagyok, csak mi magyarok jobban be tudunk olvadni. Talán annyit változtatott rajtam, hogy még többet utazom és még jobban megbecsülöm azt a helyet, ahol felnőttem. Amíg ott lakik az ember addig nem értékeli annyira, mint amikor már eljön a megszokott környékről, ahol mindenki mindenkit ismer, mindenkinek köszön, mindenkihez van pár jó szava és nem utolsó sorban mindenki tudja, hogy mi történik veled, mégiscsak egy faluból jöttem.

K: Hogy látod az osztrák embereket? Nőket?

V: Akikkel eddig én találkoztam/dolgoztam nagyon rendesek voltak velem. Nem tapasztaltam semmiféle negativitást irányomban. Talán annyiban mások az osztrák nők, hogy nyugodtabbak, az anyagi helyzeteik és az egészségügy miatt. Nem stresszelnek, sokat vannak a családjukkal, többet utaznak, élvezik az életet.

K: Hogy tervezitek? Maradtok, mentek? Mit mutat a jövő?

V: Na ez egy jó kérdés. Kettősség van bennem. Itt most sokkal jobban megfizetnek ebben a szakmában, mint Magyarországon. Így egy olyan életszínvonalat tudunk hozni, ami számunkra tökéletes, imádok snowboard-ozni és minden évben megyünk is 1 hétre. Az otthoni fizetésből ezt nem tudnánk megtenni.  Viszont személy szerint szeretnék Magyarországon óvodavezető lenni. Hogy miért? Mert szeretnék magyar nyelven foglalkozni a gyerekekkel, magyar mondókákat, dalokat tanítani nekik. Hiába tudom nagyon jól a nyelvet, ez akkor sem lesz ugyanaz, mint otthon.  A férjem inkább itt maradna, az ő álma amúgy Ausztrália - Sydney, mivel ott voltunk nászúton és nagyon megtetszett neki. Ki tudja, lehet pár év múlva már a kenguruk földjéről nyilatkozom majd neked. :) Meglátjuk mit hoz a jövő...